Éppen olvasom, hogy „biológiai, pszichológiai és szociális okai is lehetnek annak, amikor a rég várt nyaralás első napjain jelentkeznek valamely betegség tünetei. Az immunrendszerünk állapota és a stressz-szint változása szoros összefüggésben van egymással: a krónikus stressz gátolja a gyulladásokért felelős immunválaszt, ám amikor ez a stressz-szint megváltozik, beindulnak a gyulladásos folyamatok, és felszínre kerülhet a betegség” – közli a Semmelweis Egyetem.
Most, hogy éppen végigsántikáltam vagy száz kilométert és rengeteg szintkülönbséget az éppen véget ért nyaralásom alatt az első napon jelentkezett ízületi gyulladás miatt azon gondolkodtam, hogy mit jelent a nyaralás. Összefutottam közben egy kedves filmrendező barátommal például, aki arra kíváncsi, hogy vajon boldogabbak voltak-e akkor az emberek, amikor nem utazgattak sehova, ergo nem is hiányzott nekik, nem ismerhették az afféle fogalmakat, mint az elvágyódás, meg a honvágy.
Én egyébként nem értettem egyet az alapfeltevéssel, szerintem az elvágyódás hozzánk tartozik. Nem véletlen az idézett kutatás sem. Nagyon sokan vagyunk, akiknek az év csúcspontja az az időszak, amikor kimozdulhatunk a mindennapokból, és valahol másutt lehetünk. És olykor annyira vágyunk rá, hogy belebetegszünk. És, hangsúlyozom, ezek a boldog kevesek.
Emlékszem olyan politikusi nyilatkozatokra még a NER kezdeti időszakából, hogy minden gyermeknek jár egy hét Balaton. Ahol idén a számítások szerint ott alvás nélkül 35 ezer forintba kerül egy négytagú család útiköltsége, strandbelépője, egy-egy lángosa és egy-egy üdítője. Mondom: egy-egy.
És most nem matekozom ki, hogy ez egy közmunkásbér jó, ha fele, meg a tanári fizetéseket nem is átlagolnám. De mostanság elő nem fordul, hogy a hatalom a gyerekek és felnőttek pihenéshez való jogára bármikor hivatkozna. Holott emlékeznek: már az ipari forradalom idején felmerült a nyolc óra pihenés…
A közösségi hálón olvastam, biztos sokan látták, valami olyasmit, hogy ti mit csináltok nyáron? Vitorlázunk, kiugrunk olaszba’, aztán meg elmegyünk egy szafarira, mert a gyerekek nem láttak még élő oroszlánt. És ti? Mi lecsót, ha lemegy a paprika ára. Szóval ezek a típusú tréfák nem véletlenül lepik el a net szociálisan fogékony buborékjának közösségét, a szociális olló nyílása ma már szakadék, és a középosztály számára is – ha még beszélhetünk ilyenről az oligarchák és a gettók népe között szétnézve – a nyaralás sokszor csak kétségbeesett kapaszkodás a valamikor polgárinak álmodott illúzió romjaiba. Ebbe is be lehet betegedni, mint látjuk. Meg abba, hogy hány könyvet tudunk megvenni egy évben, hogy mondjuk Pintér Béla Társulata, de az egriek kedvenc szimfonikus zenekara sem kapott idén egy árva petákot sem. Szóval például egy egri ember nem csak nyaralni nem fog idén, de egy koncertre sem mehet el.
A most bejelentett megszorítások után csak annyit mondhatok: remélem, hogy jövőre nem tekintünk majd nosztalgiával az idei évre.
Józsa Márta jegyzete a Klubrádió Útszélen című műsorának 2023. július 6-i adásában hangzott el.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!
